Az alfahím, a kompenzáló, a tutyimutyi és a nagybetűs Nő – avagy főnöktípusok az életemből | almann.hu

Marseille nő keres férfit

Kedves H. Wells, Meg akarom kérni Önt, olvassa el figyelmesen ezt a kis szatírát, amit zaklatott lelkiállapotban és keserves életkörülmények között írtam néhány évvel ezelőtt. Nálunk, kis Magyarországon vegyes érzelmekkel fogadta kritika és közönség - ismernie kellene furcsa írói pályafutásomat és beállításomat, hogy ezt megértse.

Most, hogy talán németül s talán angolul is megjelenik, megint elolvastam, és ekkor jutott eszembe, hogy sürgősen beszélnem kell Önnel erről a munkáról. Mindjárt elmondom, miért csak most és nem előbb, már akkor, mikor megírtam, és miért éppen Önnel.

Én ezt a könyvet nem akartam megírni, vonakodva marseille nő keres férfit ellenszenvvel írtam, marseille nő keres férfit az időben jobban szerettem volna boldog regényt, kacagtató színdarabot, vagy szép verseket írni a magam és mások vigasztalására. A gondolatokra és ötletekre, amikről szól, nem voltam büszke, jobb szerettem volna elkergetni, elfelejteni őket, kidobálni magamból - nem szeretek tartalmas ember lenni, élő ember szeretek lenni, minden pillanatban megújuló tartalommal.

De ezek a gondolatok és ötletek mégis megvoltak, és én egyszer egy téli délután, uzsonna közben, persze kettesben, egy kedves és bájos és elég művelt úrhölgynek a mulattatására rövidesen el akartam mondani mindazt, ami a Capilláriában van; ha akkor elmondhatom, soha nem írom meg.

Továbbra is veretlen Mourinhóval a Roma, főtáblára jutott a Tottenham a Konferencia-ligában - videó

De valami baj volt, a hölgy eleinte figyelt, aztán szórakozott lett, pedig szerelemről is szó volt. Később fel is ugrott, egy barátnőjének valami ügye jutott eszébe, akinek telefonálni kell. Mire visszakerült, bár udvariasan kért, hogy folytassam, kiestem a kerékvágásból, jelentéktelennek és időszerűtlennek éreztem az egészet, marseille nő keres férfit. Igaz, hogy neki is mennie kellett aztán. De bennem megmaradtak, és később egyik barátomnak említettem, futtában, ezeket a gondolatokat és ötleteket.

Férfiakkal másképpen van az ember: vitatkozott, érvelt, csakhamar elhallgattam, láttam, hogy másról beszél.

marseille nő keres férfit

S mert mindig beleestem abba a hibába, hogy jobban érdekel annak a személye, akivel beszélek, mint a vita tárgya, inkább ezt is abbahagytam. S hogy ilyenformán ráfanyalodtam arra, amit irodalomnak neveznek: hogy egyszerre mindenkinek mondjam el azt, amit külön-külön senki se akar meghallgatni. A könyv megjelent, vitákat vártam, ellenkezést, hozzászólást. Mindez elmaradt - néhány ostobaságot írt marseille nő keres férfit hiú és fáradt kritikus, rajongó fiatalemberektől zavaros leveleket kaptam, amikben azt igyekeztek kimutatni, hogy csak ők értenek engem, mert ők még nálam is különbek.

Az asszonyok tréfásan megfenyegettek ujjacskáikkal, aztán csönd lett. Most a német kiadás sajtó alá rendezésekor átnéztem a Capilláriát.

És három év társkereső evolúció önmagamtól megtermékenyülve különös izgalom és nyugtalanság fogott el, szívdobogást kaptam, az ájulás környékezett. Szóról szóra így volt, higgye el - eszembe is jutott, és nem véletlenül, Rousseau Vallomásai-nak egy passzusa. A genfi remete elmondja, hogy magányos sétája közben - ha emlékszik rá, szeretett gyalogolni - az emberi társaság együttélésének különös ellentmondásán töprengett.

S félig önkívületben, megálló szívvel és aggyal, a matematikai törvények vakító tisztaságában bontakozott ki előtte felfedezésének első vázlata.

Eszemben sincs, hogy eszméim jelentőségét Rousseau-éhoz vagy Rousseau-ét a magaméhoz hasonlítsam: igazán kevés közünk van egymáshoz. De ezt az izgalmat ismerem: saját munkámnak, a Capilláriának elolvasása után rázott meg elementáris erővel. Amit akkor gondoltam és hevenyészve megfogalmaztam magamban, az egyszerűbb és szerényebb dolog, mint amiről Capillária beszél - és mégis túl van Capillárián, túl van azon is, amiről most fogok beszélni ebben a levélben.

Ha könyvet írnék belőle, ennek a könyvnek szerény címe ez volna: A kétnemű ember vagy a Nemi Szerződés. Sietek bevallani, hogy evvel a Kétnemű Ember című könyvvel is úgy vagyok, mint a Capilláriával voltam annak idején - szívesebben mondanám el az egészet egy társkereső iroda 60+, okos, másnemű embertársamnak, de most már tudom, hogy nem hallgatna végig, kénytelen leszek vagy megírni, vagy elfelejteni az egészet. Miután pedig okom van tartani az utóbbi eshetőségtől, egyedülálló nők miltenberg az előbbitől, miután remélem, hogy a Kétnemű Ember című elvi tanulmány megírása helyett jobb dolgom is akad, én nem ambicionálom, hogy a házasság és szerelem nagy forradalmának úttörői közé tartozzam, szeretném, ha legalább annyi maradna meg ennek az órának emlékéből, amennyi elég hozzá, hogy ezt a Capillária című munkámat mentegesse és védelmezze és magyarázza, és hozzáférhetővé tegye annak a számára, akinek véleményét tisztelem.

Véleményekről, gondolatokról, igazságkeresésről, alapfogalmakról, helyes fogalmazásokról volt szó: Önre kellett gondolnom. Amit Ön és Önök néhányan odakint, Angliában csinálnak - bizonyára nem mondok evvel újat Önnek - az marseille nő keres férfit formában nagyon hasonlít valamihez, ami itt Európában néhányszor már megtörtént - először talán nem is Európában, csak Európa számára, Alexandriában - utoljára a tizennyolcadik század második felében, Párizsban. A párizsiak már tudatosan enciklopedistáknak nevezték magukat; ők már tudták, hogy a kibontakozás nagy művének alapja az analízis - marseille nő keres férfit rettenetesen összekuszálódott fogalom-komplexumokat, melyeknek téves kapcsolódását a gyakorlati eredmény, szörnyűséges közállapotok mutatják, fel kell bontani, szétszedni, széttörni, ha másképp nem megy, megkeresni a tiszta, egyszerű fogalomelemeket, hogy aztán természetes, egészséges módon lehessen összerakni megint.

marseille nő keres férfit

Félig-meddig elvégzett munkájuk után megint gyom és dudva verte fel a kertet - jött a tizenkilencedik század, jött Napóleon: az alapfogalmakat nem a csöndesen tűnődő ész és szív, hanem a rémülettől felzaklatott idegek kapcsolták átabotába.

Eredmény: Hegel és Darwin, Marx és Metternich. Általános védkötelezettség, világháború, halva született forradalom: egy század, amelynek lángelméiről sorban mutatta ki a pszichológia, hogy egytől egyig őrültek voltak - s nem akadt, aki így tette volna fel a kérdést - micsoda gyalázatos, pokoli század lehetett az, amelynek lángelméi megőrültek.

Most Önök, néhányan Londonban, írók, ha nem is tudatosan, újra felveszik az abbahagyott munkát. A finnyás német esztétika némi lenéző dicsérettel intellektualistáknak nevezi önöket - valahogyan szeretné kitudni önöket az irodalom szent berkeiből, azzal a megokolással, hogy önök néha, ha kedvük szottyan, fogalmak tisztázásával is bíbelődnek, s evvel érdemetlenné váltak az ihlettel alkotó művész rangjára és méltóságára, akik természetesen a központi idegrendszer megkerülésével, a periferikus idegeken át, legfeljebb a hasukon keresztül hozzák létre a Nagy Tükröt, melyben a valóság meglátja önmagát.

Oda se neki - nevet mind! Legfeljebb kiderül, hogy az irodalom nem is művészet - annyi baj legyen. Ha nem művészet, bizonyára több annál - az egész embert képviseli, szőröstül-bőröstül, szívestül és eszestül, szemestül, fülestül és egyebestül.

Szemben a valódi művésszel, aki mindig csak egy szervet reprezentál: festő a szemet, muzsikus a fület, szobrász a tapintást, költő a szívet, bölcselkedő az észt.

Legyenek büszkék az anatémára: így van, ahogy mondom. Ha egyszer az Isten, aki ráér, mert van ideje, mégiscsak lelátogat a földre, és követet rendel magához, beszámolni az Ember viselt dolgairól: ez a követ mégiscsak az Író lesz - festő és muzsikus és költő és filozófus csak kísérni fogják útjában, hogy tolmácsolják őt, hasonlatokkal illusztrálják az Egyetemes Gondolatot, mely rombol és teremt.

Rombol és teremt és szétszakít és összeköt, időn és téren át. Most, míg ezt írom Önnek, egy budai kis kávéházban, a rikkancs lappéldányt tett le elém: az első oldalon nagy betűkkel olvasom: Chamberlain, Benessel való tárgyalás után, be akarja terjeszteni a parlament elé az Európai Marseille nő keres férfit Államok alkotmányáról szóló törvényjavaslatot.

Nem tudom, mit jelent, mi igaz belőle mi lesz belőle, nem tudom, hogy álljak fel a gondolattal szemben, eltiport, megvert, kifosztott, megkínzott ország eltiport, megvert, marseille nő keres férfit, megkínzott gyermeke.

Nem remélek, és nem félek, nem hiszek a javaslat jóhiszeműségében, komolyságában. De egy nyilvánvaló: ha semmi más nem lesz belőle, annyi maradandó haszna és eredménye meglesz ennek a javaslatnak, hogy nekem alkalmas fordulatot adott rátérni tárgyamra. Mert sokféle nagy közösség és hovatartozás zűrzavarában elém varázsolta egy minden közösségnél, európaiságnál, államnál, országnál, hazánál, nemzetiségnél, fajnál talán még családnál is kisebb, tehát szorosabb és mélyebb már régen meglevő, minden Egyesült Államok Alkotmánya nélkül is egységes törvénnyel és alkotmánnyal érvényes közösség megnyugtató látomását: az élet folytonosságában hívő és gondolkodó írók közössége ez Európa-szerte és világszerte.

Ennek a közösségnek közös öröm és közös bánat diktálja törvényét - polgárainak egy kötelessége van: akarni és keresni a jót és helyeset és szépet, a rossz, és helytelen és csúnya helyett. Térben és időben, élők és holtak, tagjai ennek a közösségnek, csinálják, építik a Nagy Enciklopédiát, vakon néha, elkeseredve, felépítve, lerombolva megint - ha már olvasta volna "Capilláriá"-t, melankolikusan hozzátenném: Halvargót, a Bullok-tornyot, amit romba dönt a Goncsargó.

Jól emlékszem egyik tervére, marseille nő keres férfit Új Bibliára - volt idő, úgy látszik, mikor így képzelte el az Enciklopédiát. Nos tehát - tekintse ezt a levelemet egy szerény, de a fent jelzett közösségbe tartozó érdeklődő figyelmeztetésnek, aki, ha mással nem, legalább evvel a figyelmeztetéssel szeretne részt venni a munkában: vigyázzanak, az idő alkalmas rá, hogy ez a Biblia tökéletlenül, döntő és pótolhatatlan hiányokkal készüljön el, ha csak önök angolok akarják megcsinálni!

Az angol enciklopédisták, az angol írók, élükön mostanában talán éppen Önnel, már eddig is mély utakat ástak az összekuszálódott fogalmak bábeli zűrzavarában - nagy vonásokban fölvázolták a Mű keretét, foglalkoztak múlttal és jövővel és jelennel is, új történelmet álmodtak, és új utópiákat eszeltek ki, tanulmányozták a politikát és társadalombölcseletet, naivan, érdeklődő szemmel, Cartesius gyermekszívének friss kedvével, csaknem egészen szabadon.

Rengeteg szép, okos, mindenekfelett tisztességes könyvet írtak az emberről, mindegyik alkalmas rá, hogy a leszűrt eredmény egy-egy műszót magyarázzon a Nagy Enciklopédiában, mely mindenkihez szól, a föld kerekségének minden emberéhez, mert csak az kerül bele, ami állandóan és mindenütt emberi, emberhez szóló, ember által érthető.

marseille nő keres férfit

De az istenért, uraim, van egy terület, a jelenségeknek egy kategóriája, ha úgy tetszik, amihez önök, angol írók - angolokat gondolok, nem marseille nő keres férfit és íreket - egyszerűen nem értenek, ahol Önök úgy mozognak, mint a fóka a parton, amihez nincs érzékük, nincs szemük és szívük, még csak nem is tudják magukról, hogy nincsen - agyrémnek, őrületnek, betegségnek gondolják a szenvedést és nyugtalanságot, amit e jelenségek okoznak, mint a Diderot "vakok országának" lakói a szín- és fénybenyomások okát.

Éghajlat, különleges vérmérséklet, elkülönözött gőgös állami és társadalmi törvények által elnyomott, elcsökevényesedett érdeklődés az oka ennek a vakságnak - vagy talán csakugyan az a közmondásos angol álszemérem hypocrisyamit írek és skótok annyit csúfolnak - nem tudom. Hogy magyarázzam meg, hogy értessem meg Önnel, mire gondolok? Képet próbálok Ön elé állítani. Tükörképet, tulajdon lelki arcuk tükörképét, aminek az Ön által láthatatlan fehér foltjaiból, a negatívumokból, legalább kvantitatíve következtethet ennek az Önök által felszántatlanul hagyott területnek jelentőségére.

marseille nő keres férfit

Angol könyvet veszek elő kapásból - kettőt vagy hármat, a legjobbakat, elsőrangú, reprezentatív műveket, regényeket. Gyönyörködő lélekkel élvezem egyiknek csendes, mély bölcsességet, érzékeny megértését mindennek, ami emberi - a másik elragad bátorságával, ahogy farkasszemet néz az élet kegyetlen igazságával - a harmadik fellelkesít, megrázza képzeletem, csodás lehetőségek, még csodásabb valóságok kápráztatóan éles rajzával, mindig teljes kört leíró pazar gazdagságú reflektorával a képzettársításnak.

Olvasom és élvezem - és akkor egyszerre jön a vakság. Mind a háromnál ugyanakkor, ugyanazzal a jelenséggel marseille nő keres férfit, szinte ugyanabban a pillanatban.

  • Az alfahím, a kompenzáló, a tutyimutyi és a nagybetűs Nő — avagy főnöktípusok az életemből
  • Betörtek a pályára a huligánok, meg akarták lincselni a marseille-i focistákat - videó
  • Weboldal ismerkedés love you

A regényben nő jelenik meg. És abban a pillanatban az angol író mekegni kezd, komoly, tűnődő, kedves arca furcsa torzba szalad, a derekát riszálja, nem lát és nem hall, áporodott vicceket mond, medvetáncba fog.

Az ember nem hisz a szemének: egy oldalt fordít, és a zordon szépségű pompás tájkép helyén, amit, mondjuk egy Jack London-regény elfutó vászna tár fel: képes levelezőlap, komisz olajnyomat, csokoládéreklám vigyorog. A szerző mentegetőzik: egy szőke nő bűvös mosolya tette ezt.

Wells, félre ne értsen, a szőke nő mosolyát bűvösnek tudom magam is, és áldom érte Istent és a sugárzó napot, hogy egyebek közt ezt is megteremtette.

De micsoda bűvölet az, ami a hegedűsírásból és orgonarengésből komisz, fülhasogató, áporodott verklimekegést csinál? Fordítva kellene lenni ezzel a bűvölettel. Mi történt hát, hogy eshetett, montreal canada társkereső nem így esett? Mégis a németeknek volt marseille nő keres férfit, hogy önök, racionalisták, csak a dialektikában erősek, de rögtön megdermednek, komikusan tehetetlenné válnak, mihelyt az Élet Titkos Mélységeinek szele csapja meg önöket?

Nem, nem, egészen bizonyos, hogy nincs marseille nő keres férfit. Mert a Szőke Nő odaát, náluk is megjelenik, megfelelő helyen, és a bűvölet odaát náluk is beáll: azzal a különbséggel, hogy a holdfényben fürdő képes levelezőlap helyén ezúttal a városligeti panoptikum borzalomkamrájának viaszfigurája hökkent meg.

Ugyanannak a szőke nőnek most fekete a haja, mosolya sátáni bűvöletet áraszt, a kezéről vér csorog, szemei vészesen lobognak - feltűnően hasonlít egy szoknyában járó zupás őrmesterhez, aki kézitusából bukkant elő, miután ötven kozákot levágott, és legszívesebben leharapná az orromat. Mindez nagyon szép és a filozófus bólogat: Hja, hja! Ez azt jelenti, hogy a nő sátán és angyal egy személyben, és hogy keserű meg édes az asszonyi állat.

De mit tegyek én, mihez fogjak én a csokoládéangyallal és a zupás őrmesterrel, aki se sátán, se angyal nem vagyok, hanem eleven ember és szeretnék egy eleven Azaz hogy álljunk meg csak egy pillanatra: mit is szeretnék én? Mielőtt a Valóság kettős tükrét, a Csokoládéangyalt és a Zupás Őrmestert, vagyis a tizenkilencedik század nőszemléletét megismertem volna, gyermekkoromban véletlenül nagyon jól emlékszem gyermekkoromra még elég szabatosan tudtam.

A valóságot nem láttam kettősen, nagyon megfogható és kompakt valami volt a valóság: úgy hívtam, hogy: én, és valami nagyon határozottat értettem ez alatt, bár a természettudományok ismerete híján akkor még nem tudtam, hogy a véglényen és a missing link-en keresztül hogyan vált lehetségessé ez a valami. Valószínűen azért nem tudtam arról se, hogy emlősállat vagyok, eleveneket szülök, és azokat saját emlőmből táplálom. Az első kellemetlen tapasztalatom az volt, hogy egy kislányt hoztak a rokonok, akivel ha kettesben maradunk, nagyon jól meglettünk volna.

Játszottunk volna és mulattattuk volna egymást - ha végig így maradunk, kettesben bocsásson meg az illetlenségértvalószínűnek tartom, hogy Darwin és Haeckel nélkül magunktól rájöttünk volna, hogy emlősállatok vagyunk, eleveneket szülünk, és azokat saját emlőnkből tápláljuk. És ebből semmi baj nem lett volna, ennek mindketten egyformán örültünk volna, egyformán örültünk volna annak, hogy egymásnak örömet tudunk okozni, emiatt se össze nem vesztünk volna, se egymás fölé kerekedni nem akartunk volna: ebből semmi utálatosság nem lett volna, ahogy én magamat meg őtet ismerem.

A kislányból nem lett volna se csokoládéangyal, se zupás őrmester, hanem együtt szerettük volna az angyalokat, és utáltuk volna az ördögöt - lett volna belőle egy hozzám legalább annyira hasonlító, mint amennyire különböző drága, kedves, édes társam az Emberben és én soha meg nem írom Capilláriá-t, hanem szép verseket írtam volna neki, és magamtól kitaláltam volna neki a repülőgépet és rádiót is, a kategorikus imperativust, és ő magától kitalálta volna nekem a mákos rétest és a caprice-párnát és istent és a túlvilágot.

  • Marseille-i gyilkosság nemzetközi jogi vonatkozásai.
  • ATP Marseille eredmények, Tenisz ATP - egyéni - almann.hu
  • Ingyenes társkereső zweisam

Nem tehetek róla, még ma is meg vagyok győződve, hogy mindez így lett volna, ha a rokonok nincsenek. De a rokonok voltak, és a rokonok a flörtölés ragozás kezdték, hogy én álljak fel, és adjam át a helyemet a "kis kisasszonynak" és segítsem fel a kabátját, amit maga is fel tud venni. És azt mondták: nem szégyelled magad, milyen gavallér lesz belőled, nem tudod, hogy a nőkkel udvariasnak kell lenni?

És röhögtek hozzá.

És én abban a pillanatban meggyűlöltem a kislányt, és igazam volt, hogy meggyűlöltem, mert abban a pillanatban ő is affektálni kezdett, és szétterpeszkedett a széken, és elvárta, hogy feladjam a kabátját, amit ő maga is fel tudott volna venni. És attól a pillanattól fogva gyűlöltem őt, mert azt mondták, hogy azért legyek hozzá gyöngéd, mert ő gyengébb - és arra gondoltam rögtön, hogy ha én őt pofon vágnám, leesne a székről - de hát ő pofon vághat, és megalázhat engem csak azért, mert én nem üthetem vissza udvariasságból?

Persze később megtudtam, hogy van valami egyéb oka is az udvariasságnak, mint az, hogy marseille nő keres férfit nők gyöngébbek. De ez keveset változtatott a dolgon. És mindig újra, ha találkoztam vele, akár ő közeledett hozzám, akár én közeledtem hozzá, marseille nő keres férfit közénk került, valami káprázat, amit nem tudtam eloszlatni.

Én sokat tanultam és tanítottam is, ő pedig nem tanult és nem tanított semmit, és mégsem tudtam fölébe kerülni, se alul maradni: de mindig újra megbuktam előtte és marseille nő keres férfit előtt, mikor harcba szálltam vele.

Legyőztem a nehéz kérdéseket, megnyergeltem flörtöl learn youtube természet erőit, leküzdöttem magamban az ösztönöket.

Felkorbácsoltam az akaratot, kinyitottam a rejtett fiókokat. Hiába, a nővel szemben nem segített semmi, azon kívül, hogy férfi voltam. Pedig hát én igazán több vagyok, nem igaz? És közben folyton jelentkeztek a rokonok és biztattak, és magyarázták, hogy mit tegyek vele. Az egyik rokon a romantikát ajánlotta - nem ízlett, nagyon sok volt benne az alattomos hízelgés: nem ment a fejembe, miért rejtélyesebb vagy kevésbé rejtélyes ő, mint én?

A másik, egy német rokon, korbácsot adott a kezembe - utálattal dobtam el, nem kellett, amit ezzel kényszerítek ki. A harmadik, a francia unokatestvér, azt ajánlotta, nézzek szembe vele, de ne nyúljak hozzá - szemléljem meg közelről tüzetesen, bontsam fel, majd kiábrándulok belőle. De én nem akartam kiábrándulni - nem volt hajlandóságom szétszedni azt, amit nem tudok összerakni megint.

Account Options

És közben ő ott állt, szemben velem, mosolyogva, hol mint Csokoládéangyal, hol mint Zupás Őrmester, de mindkét alakjában nyugodtan, várva, mire szánom el magam, kire hallgatok. Türelmet vesztve a negyedik rokonhoz fordultam, egy zsidóhoz, aki átszellemült arccal mutatott az égre: felejtsem el, úgymond, az egészet, nem méltó dolog az Isten képére teremtett emberhez.

Legjobb, ha a pusztaságba megyek, megszabadulni az ő kísértésétől. Ez volt a legrosszabb tanács. A misztikus aszkéták között rémesen éreztem magam, mindegyik a nők elől menekült, és rövid együttlét után kiderült, hogy életmódjukat, szemléletüket, bölcsességüket, egész világfelfogásukat sokkal jobban befolyásolta az a negatívum, hogy nekik nem kell a nő, mint az enyémet az, hogy kell.

A nélkülözéssel úgy jártam, mint Gautama Buddha: sanyargatott testem sanyarú bölcsességet izzadt ki magából. Velük vagy nélkülük: - a pusztaságban is miattuk volt baj, míg rá nem jöttem, hogy sárgára fogyott bőrömmel sokkal kísértetiesebb vagyok, mint ő, a kísértő, aki elől menekültem - a pusztaságból visszatérve, hamar marseille nő keres férfit, hogy a kísértő én vagyok.

A rokonok egyre azt magyarázták, hogy milyen portéka a nő, mire való, hogy kell bánni vele, és mikor összezavarva és elkeseredve szakítottam velük, megértve, hogy nem tudják jóvátenni kettőnk viszonyát, amit akkor gyermekkorunkban elrontottak: egyenesen a nőhöz fordultam, kinyújtva békítő kezem, ő már nem fogadta el, duzzogva elfordult, vagy gúnyosan végigmért - talán meg volt sértve, lenézett és megvetett ostobaságomért, hogy ez nem előbb jutott eszembe - vagy talán el is felejtett közben, magára maradván, amíg harcoltam érte: önmagában találva meg a boldogságot, amit én nem tudtam nyújtani neki?

És most sejteni marseille nő keres férfit, hogy minden bajnak a rokonok, rokonlelkek, férfitársaim voltak az okai, akik közénk furakodtak, engem félrevezettek, őt pedig elrontották. A nővel való dolgom kettőnk ügye volt, abba nem nő társkereső keresi az ember volna beleszólni senkinek, arról nem szabadott volna senkinek tudni. A születés pillanatában, mielőtt megláttam a napvilágot, már itt e Földön, és még Odaát egy pajkos angyal fülünkbe súgott valamit, egy Titkot, amit egyetlen valakinek vallhatok csak meg majd annak idején, a Másiknak, akinek szintén megsúgta: de jól vigyázzunk, kettőnkön kívül senki más marseille nő keres férfit tud róla!

És én elindultam a titokkal, még nem tudtam, ki lesz az a másik, csak annyit, hogy hozzám hasonló nem sejtve a csúf tréfát, amitől markába nevetett a garázda angyal - hogy másoknak is ugyanígy súgta meg, hogy másokat is ugyanígy vezetett félre - és mások, ezek a mások, előre telebeszélték az ő fejét, meg az én fejemet szerelemről, nemiségről, nemi harcról, szörnyű és rejtelmes és lényegbe vágó különbségekről kettőnk között, pólusokról, amik soha nem találkozhatnak, kettősségről, amely szétbontja a világot, férfiatomról és nőatomról - és nőkérdésről, függetlenül a szerelemtől.

Aki őszintén tud emlékezni tulajdon tavaszának ébredésére, megtalálja emlékei közt az első elkedvetlenedést, az első undort, az életvágy első sérelmének csíráját: bomlasztó, bűzös kukacot és csiganyálat a legelső rózsakehelyben, ami megnyílt előtte - ez a kukac és csiganyál az a felfedezés volt, hogy mások is tudnak a titokról, amiről azt hitte, csak ő tud. És mégis ez nem volt puszta féltékenység.

Nem arra haragudtam én, aki tisztán és egyenesen kívánta, amit én is kívánok - arra haragudtam, aki alattomosan és kerülő úton, talán irigységből szétszedte és elrontotta és bepiszkította nekem a szerelmet, mielőtt hozzáérhettem volna. Arra, akit okom van vádolni, hogy Isten ajándékát, a legtisztább esszenciát meghamisította, belepancsolt - nem a fehér palástban érkező lovagot, ki kardot ránt szerelmeséért - hanem a reszkető szakállas, csipásszemű Két Aggastyánt, akik rejtett helyről leskelődtek a fürdőző Zsuzsannára, hogy összehunyorítva, tárgyilagosan "lerajzolják" és titokban terjesszék a rajzot, amit nem lehetett titokban tartani Zsuzsanna előtt sem.

Ez a két aggastyán ült aztán törvényt Zsuzsanna fölött, mielőtt szóhoz juthatott volna - ezek csináltak "nőkérdést", ezek határozták marseille nő keres férfit a "nő természetrajzát" minden században másképpen, de mindig úgy, mint ahogy a kitűnő Brehm rajzol meg valami különleges háziállatot. S az egymást követő századok alkonyán, egyre nyugtalanabb sejtések között, egyre határozottabban alakult ki bennem a hajmeresztő gyanú, hogy itt valami sorrendi hiba történik.

A század elején jól-rosszul megrajzolt Zsuzsanna a század vége felé egyre hasonlatosabb lett a rajzhoz, amit a Két Aggastyán alkotott: nem lehetett ez a rajz olyan hamis, elrajzolt, ferde és képtelen és felismerhetetlen, hogy a századvég Zsuzsannájában, mikor aztán találkoztam vele, ne találtam volna meg rémülten és elálló szívveréssel szakasztott mását eredetijének: a rajznak.

KARINTHY FRIGYES: CAPILLÁRIA

Nem akarom megnevezni a tizenkilencedik század két Aggastyánját, kik kissé elkésve, de sohasem elég korán, megfestették Zsuzsánna-Nórát és Zsuzsánna-Satanellát és Dorian Gray-t és Franciskát, e valószínűtlen ábrákat, amin jót kacagott annak idején az előbbi század örökségeként ránk maradt eleven, kecses kis Manon: - csak annyit állapítok meg, hogy az a kifestett szájú, borotvált képű, nadrágos és csizmás Zsoké, gúnyos mosolyával és szikrázó szemeivel, aki mint női ideál elsőnek futott be az utóbbi évtized nemi versenyében, ijesztő hasonlatossággal igazolja a kifejezetten hímnemű Ördög és Faun és Krampusz víziójától inspirált képet, amit az asszonyi démontól borzadó nőgyűlölet apostolai festettek a múlt század derekán.

Kép és modell hajszálig hasonlít: és századunk gyermeke bizonytalanul pislog egyikről a másikra, hogy melyik az eredeti, melyik a tükör, melyiket ölelje meg, ha nem akarja kitenni magát annak, hogy üvegnek megy neki. A harmadik aggastyán pedig, aki nem rajzol, csak bölcsen bólogat, tétova mosollyal vonogatja a vállát: itt a lap másik oldalán, melynek címlapján az Egyesült Európai Államokat jelentik be, Pirandello úr, egy újságírónak átnyújtá a rezümét: a nő illúzió.

Az önök tehetséges Wilde Oszkárja könnyed gesztussal utal az életművészet kölcsönhatására - a kölcsönhatás valamivel bonyolultabban, de sokkal mélyebben és valóságosabban igaz, mint ahogy bármelyikünk képzelni merné.

Valóságosabb és álomszerűbb: több mint kölcsönhatás: úgy látszik, nem kevesebbről van szó e világon, mint arról, hogy minden, amit az ember elképzel, az meg is történik, csakúgy, mint az álomban.

E szorongató sejtelem hatása alatt volt hát okom lázadozni a Két Aggastyán ellen, akik gonosz és rút és használhatatlan Zsuzsannát képzeltek el.

Míg aztán Capillária olvasása marseille nő keres férfit világosság nem gyúlt az agyamban.